2. fejezet

A kukkoló

  

Már jócskán hajnalodott, amikor kijutottam a sátor rejtekéből. Alex apja utasítására egy kis sátorhoz kísért, ahol álomra hajthattam fejem. Az úton csak az öcsém és az alku járt a fejemben. Vajon minden rendbe jön? Ben vajon elfogadja a valóságot, ha arra kerül a sor?  Alex egy szót se szólt hazám az úton végig csak az arcomat figyelte gondolom a gondolataimmal volt elfoglalva.  A tisztás másik oldalán állt a sátram. A sátor nem volt nagy, de mérete ellenére meglepően otthonos. Alex széttárta bejáratát és előre engedet. Meg állt az ajtóban és figyelt, aztán a szemembe nézett borostyán színű szemével és meg szolalt: - A sátram a szemben lévő oldalon van, ha kell, valami csak szólj nyugodtan. Nem tudtam, mit válaszolni, így hát csak bólintottam. Alex egy pillantást még vettet rám aztán távozott. Körbe néztem a szállásomon már amennyire telet az erőmből, ahogyan találtam magamnak egy kényelmes helyet rögtön el is aludtam.

Fájdalmaim elmúltak a zúzódásaim halványodtak. – Tényleg jó gyógyító ez a Mark. Elmélkedtem, mikor egy árny rohant a sátram felé kezében egy élesnek látszó tárgyal. Az ajtóhoz rohantam, hogy kitudjak nézni, de olyannak voltam tanúja, amire nem álltam készen. Két démon állt nem messze tőlem Alex sátra előtt éles pengékkel a kezükben. - Ezek mire készülhetnek? Közelebb osontam a két alakhoz hátha meg hallom miről beszélnek. Reménykedtem nem olyan jó gondolat olvasok, mint Alex. Szerencsétlenségemre, a fülük jobb volt. Alig, hogy elindultam az egyik alak már meg is fordult. Szembe nézet és felkiáltott: - Elkapni! Rohanni kezdtem, ahogy csak a lábam bírta. A démonok üldözőbe vettek, már megint. Mi történt itt azt mondták nem fognak bántani. Csak Ben-nek ne essen bántódása. Elértem egy kisebb tábort. A tábor elhagyatott és feldúlt volt. Téli szél csontig hatolt. A hó ropogott a lábam alatt helyenként a tűz minden jeges felületet elpusztított. Lábnyomaim jól láthatok maradtak. A tábor egyik szélén egy kunyhó állt.  A környék kihalt volt. Démonoknak semmi nyoma nem volt. Tűz már alig égett, ahogyan közeledtem a menedékhez egy tompa sikolyt hallottam, de nem tudtam merről. A sikoly elhalt. Egyedül maradtam. A kis ház elhagyatott és feldúlt volt, mint az egész tábor se démonok se mágusok. – Mi történt itt? Kérdeztem magamtól remélve választ kapok. Az ajtó nyikorgása a frászt hozta rám, de valami nem engedett. Gyorsan körbe néztem a házikóban és egy fényképre bukkantam. Homályos és régi képvolt egy családról és a kutyájukról. A képet nézegetve zajt hallottam odakintről. Remegő kézzel nyúltam a kilincs után, ami meg fordult, majd éles nyikorgó hanggal kitárult az ajtó. Alex rám emelte borostyán színű szemét és elmosolyodott. –Végre meg vagy! Nevetett és kivezetett a házból. Viharra állt. A szél erősödött a fák jobbról-balra dőltek. Kísérteties köd és sötétség vett kőrül minket. – Mi történt itt? Tettem fel a kérdést fényképet szorongatva inkább magamnak, mégis Alex válaszolt: - A háború hajnala elkezdődött. A mondat végén egy halk nesz hallatszott az egyik közeli bokorból. Hirtelen madarak leptek el. 

  Térdre estünk fejünket a földhöz szorítva. Fogamat összeszorítva próbáltam felnézni, de túl sokan voltak. Túl sok karom és toll vett kőrül. Egy pillantás alatt viszont rengeteg mindenre rá jöttem, valaki fut az erdő mélyén és, hogy ha nem jutunk, el innen gyorsan kitudja, milyen bajba keveredünk. Alex karját a szeme előtt tartva lassan felállt és vörösen izzó szemekkel kitárta karját. Lángok csaptak ki a testéből. A lángok parázsló fénnyel perzselték meg a megannyi madarat, amik szénné égve estek a jeges talajra. Alex lehajolt és a szembe nézett. Szeme már aranyra változott. - Jól vagy? Kérdezte gúnyos mosollyal, azzal kezet nyújtott és segített felállni.  Idegességemben csak kérdések jártak a fejemben. – Mi történt itt? Hol és hogy van az öcsém? Gondolat menetemet meg szakítva átrohant előttem egy démon vörösen izzó szempárral. Gúnyos mosollyal hátra nézett majd eltűnt az erdőben. Alex azonnal cselekedett már úton is volt. Rohant, ahogyan csak tudott. Utánam kiáltott, hogy igyekezek, mert apja nem venné jó néven, ha elhagyna. Utána iramodtam ügyelve a halott sült madarakra. Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, de az erőm elhagyott. Ekkor üvöltözést hallottam a hátam mögül. Egy sereg mágus, démon és bukott angyal vívott élet-halál harcot. Alex már a túl oldalon járt és épp a vörös szemű lénnyel harcolt. Lábaim elhagytak nem tehetem mást a víz és a jég segítségét kértem. Kezemet a fagyott letaposott hóba temetem és koncentráltam. Az erőm egy pár másodperc alatt vissza tért. Futottam Alex segítségére, amikor oda értem az alak kitépte magát Alex karjaiból és egy medált szorongatva vetett véget életének. Leugrott a mélységbe. -A háború elkezdődött. Suttogta Alex inkább magának, mint nekem. Hátunk mögött villámlott dörgött. A mágusok mindent meg tettek minden erejükkel a démonok elpusztításán fáradoztak. Démonok együttes erővel támadtak elkapván egy mágust. Magas démon szarvára csavarta és átdobta háta fölött az egyik mágust. Nem láttam az arcát még is tudtam, hogy ismertem. Élettelen teste a földre hanyatlott és összeesett. Vére pirosra festette a havat és a földet. Mozdulatlanul álltam és néztem, ahogyan minden a fejetetejére áll. Alex kézen ragadott és hátára emelt. Rohant. Le a völgybe. – Nincs kiút! Kiáltotta. A dombon Mágusok sorakoztak fegyverekkel és elemek hadaival.  Másik oldalról démonok jöttek.  Az éget szárnyas bukott angyalok sötétítették be. Fogalmam se volt róla ki oldalán állnak. Alex lassan a földre rakott szorosan magához szorítva. Testével védett.  Villám csapot a nem sokkal távolabbi fába, ami a háború kezdetét jelentette. Egyszerre indultak le a magaslatból. Jég erejét akartam hívni, de lefagytam… Bátyám rohant le a dombról egy kardal a kezében egyenesen Alexnek címezve. Erőmet össze szedve csak annyit tudtam kiáltani: VIGYÁZ! A kard áthatolt a démon testén, aki földre rogyott és elvérzett. Körbe néztem nem-e látom valahol Ben-t, aztán a bátyám gonosz tekintetébe meredtem, aki csak annyit válaszolt: Ébredj fel…..

Legmélyebb és legvadabb álmomból ébredtem verejtékben fürödve. A padlón feküdtem össze gömbölyödve. – Ez csak egy álom volt, csak egy álom. Mondogattam magamnak. A sátor ajtaja bezáródott. - Valaki figyelt! Felpattantam és az ajtóhoz rohantam.