Eliza
Nick-kel a tábor területén maradtunk még is, úgy éreztem,
hogy valaki követ. Hosszasan beszélgettem a fiúval közben az eget vizslatva.
Felhős szeles éjszaka volt a mai. A szél a hajammal játszadozott, ahogyan a
ropogós hó a lábamat érte, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Az eget figyelve
lassan haladtak a felhők. A csillagok itt-ott megmutatták arcukat és
felragyogtak. Hajnalodott, mikor lépteket hallottam az erdőből. Nick megállt és
fülelni kezdett. A léptek hangja halkult. A fák kopaszágai között megállt és
elbújt valaki. Körbe néztem, de nem láttam semmit. Intettem Nicknek, hogy
jöjjön tovább. Nick édesen szedte a lábait, megint lépteket hallottam az
erdőből. Valami vagy valaki figyelt és
követett. A fiú szemébe néztem és lassan tátogtam neki, hogy, menjen be a
sátorba. Kicsit duzzogva, de elindult
megvártam, hogy beérjen a biztonságot nyújtó sátor rejtekébe, majd szembe
néztem az erdővel és felkiáltottam.: - Ki
vagy és mit akarsz? Kérdésemre csak
a szél felelt. Belekapott a hajamba és a ruháimba. A fák árnyékai megnyúltak és
kihegyesedtek. A szál egyre hidegebb és kísértetiesebbé vált, ahogy süvített a
tisztáson. Az erdő megtelt keserű károgással. Az erdő hívogatott a félelem
ledermesztett. Jeges szél csontig hatolt.
Lábam alatt a hó olvadni kezdett. A karomon és a lábamon lassan felfórosodtak
a jelek. Karomat kinyújtva térdeltem le. A kacskaringós minta megcsillant a
holdfényben és felperzselte karom. Az erdő felé kaptam tekintetem az árnyak
támadó gyorsasággal ragadtak meg. Felém
nyúltak és a derekam köré fonódtak. A fájdalom belém mart. Földre kényszerített
és ott tartott, amikor az erdőből kilépet egy öreg mágus. Remegő alakját alig
lehetett kivenni a sötétben. Tekintettét lassan az égre szegezte, azzal a
felhő, mint egy függöny eltakarták a kilátást. Magas őszes pasas volt,
tekintette üres és fagyott. Rám tekintett és akkor láttam meg hidegszürke
szemét. Vak. Hidegszeme végig futott rajtam, majd mély levegőt vett és elengedte
a sötétség láncait, akik sugdolózva és kacarászva futottak vissza az erdő mélyébe
következő áldozatukra várva. Talpra álltam és az öreg mágus arcába bámultam. –
Mit akar tőlem?- kérdeztem. Az öreg ráncos csontos karját felemelve rám
mutatott. Kezét csukva tartotta. Szorongatott valami, ami számára fontos
lehetett. Hangja felverte a csendes éjjelt. – Nem tudod, mire vállalkozol! Nem
tudod milyen átkokkal és szabályokkal játszol! A jeleid többségét nem is tudod,
mire használd. Reszelős hangja, mint megannyi varjú károgása törte meg a
csendet az erdőben. A sötétség karja kinyúltak és elkapták törékeny rozoga
testét. Megtekeredtek alakján, majd lefejtették húsát és véréből kezdtek
falatozni. Erei megdagadtak és lilává váltak. Vére lassan megfagyott.
Vércseppek jenetek meg a havon. Arcán karcolások és vér látszódott. Itt-ott
megjelentek csontjai. Nagyobb sebeken a sötétség bujt meg. Tekintete megtelt
kínnal és nyugalommal. Hó fehér arcát szürke szemeivel felém fordított, majd
utolsó szavait hozzám intézte. Véres tekintette könyörgött. Hangja meggyötört
és gyenge volt. – Kérlek, add oda ezt, Elizának a jósnak. Ne hagyd, hogy a
sötétség átvegye az uralmat a testem felett. Ölj meg! Keze megremegett és egy
nyakláncot hajított felém. Sötétség halója sebet ejtett a fején és lassan
kúszott be a véres résen. A test megremegett,
majd hátra hanyatlott. Könnyei véré váltak, amik lecsurogtak ráncos arcán.
Ragadós háló elengedte a testet. Hanyatt feküdt. Közelebb léptem a halott testhez és felvettem
a nyakláncot. Háttal álltam, amikor elkapta a lábam. Ijedtemben a vizet hívtam
magamhoz kértem adjon nekem erőt. Feltápászkodott, sebei begyógyultak. Vére szaga
elillant. Sápadt arcát felém fordított, majd kinyitotta szemét. Fekete tekintette
a lelkembe látott.
- A sötétség szólít
magához. Tátogta gyilkos mosollyal. Gúnyos arckifejezése a sátorra szegeződött.
– Mi lenne, ha kicsit eljátszanék a kis testvéreddel? – kérdezte és egy kést
rántott elő a köpenye hátuljából. – Csak
a testemen keresztül! – kiáltottam elszánt mindenre kész haraggal a szememben.
–
Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani. –mosolyodott el. Az erdőben lakozó sötétség rád vár… Hallgasd
csak!
- - Amy, Amy, Amy…!
– Nem menekülsz, a sötétség
téged akar. ÉS MEG IS KAP! Azzal a gyorsasággal a hátam mögé keveredett és a
torkomhoz szorította a kést. – És, most felajánlod magad a sötétség szolgájának!-
Mondta száraz síron túli hangon.
- - Álmaidban! – Kiáltotta Erik. Egy erős ezüstösen
csillogó pengéjű kard suhant el a támadom kezén keresztül. A kést rögtön
elengedte, ami csilingelve landolt a keményre fagyott hó felszínén. Nyakamat
dörzsölve néztem az elszánt Eriket ahogy élet halál harcra készül.
– Maradj mögöttem
és ne hagyd, hogy elkapjon a sötétség fonala. - Mondta védekező testtartásban.
Az öreg véres kezét a sötétség halója tartotta össze. Fogadok, ha nem lenne itt
a védelmező árnyék, már kéz nélkül vértócsában heverészne. - A nyakláncot kezdtem nézegetni. Nagy kerek
díszes medál. Benne egy kő. Holdfényben csillogott, mint egy könnyes szem.
Fénye vissza tartotta az árnyakat a vörös szempárok egyre idegesebbnek tűntek.
–
Nem tudom, mit csinálsz, de folytasd!- szólt Erik. Erik egy újabb támadást intézett az öreg
felé. Ezúttal nem ért találatot a hosszú veszélyes penge. A sötétség megunta és elindult a sátor felé,
ahol Nick rejtőzött.
- - Nee! - kiáltottam
a sötétség után. Rohantam, ahogyan csak tudtam, de Erik vissza tartott.
-
Elment az
eszed? kérdezte teljesen jogosan, csak hogy Nick minden pillanattal közelebb kerül
a halálhoz, ha nem lépek. Így Erik kérdő
szemébe néztem, majd rohanni kezdtem a sátor felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése