Tedd, amit tenned kell
„ Taníts meg küzdeni, én megmutatom, hogyan kell nyerni. Te
vagy a halandó hibám és én vagyok a te végzetes bűnöd. Engedd meg, hogy érezzem
a szúrást, a fájdalmat, az égést a bőröm alatt.”
Beth Clowley: Warrior
Varlick meglepődve tekintett ránk. Kristoff testével takart.
Földig érő kardjaival a talajt karcolta. Én szárnyaimat kitárva álltam és
figyeltem minden lépését.
-
Jane nem is monda, hogy játszótársakat is
hozott, milyen kár, hogy elkéstettek. Szavaiban harag és gúny keveredett.
-
Kár, hogy azt hiszed, nyerni fogsz. Nevettem és
belenéztem aranybarna szemeibe.
-
Egy démon és egy angyal…Most meg kéne ijednem?
Felpattant a földről, majd támadó állást vett fel. – Gyertek, ha mertek…
Alex haza teleportálta az eszméletlen tündét, lerakta a
konyha asztalra és orvosi eszközökért rohant. Berohant a nappaliba és
kiborította a magas mahagóni szekrényt. Földre hányta a dobozok tartalmát. Jane
sebét a pólója letépett darabjával szorította össze, még megtalálta a szükséges
eszközöket.
-
Minden rendben lesz. Mondta inkább magának, mint
Jane-nek. Levette Jane pólóját, hogy kitudja tisztítani a sebeit. A csaphoz
rohant, hogy benedvesíthesse a rongyot, még a víz folyt Alex tekintette
megpihent Jane karcsú alakján, de amint a folydogáló vért észre vette rögtön
kapcsolt és kicsavarta a rongyot. Gyengéden hozzáérintette a tünde véres
bőréhez. Az anyag magába szívta a vért és vöröses szint kapott. Jane oldalt
fekve hevert az asztal tetején. Haja szerte-szét állva hullott a párnára, amit
Alex tett a lány feje alá. – Tudom, hogy
nem hallasz, de ez most fájni fog. Súgta a démon az eszméletlen tünde fülébe.
Tiszta pamacsot keresett. Meglocsolta
hideg fertőtlenítőszerrel és a lány sebén végig húzta azt. Jane teste
megfeszült, de még komában is elrejtette a fájdalmait. Alex tűért nyúlt, hogy
össze varrja a kis tünde testén lévő mély sebet. Lassan próbálta minél kevesebb
fájdalommal összevarrni, de remegtek a kezei. Nem akart fájdalmat okozni,
legalábbis nem Jane-nek, de ez most elkerülhetetlen volt. A tű hegyét a nyers
húsba szúrta, majd a másik oldallal összefűzte. Szép apró öltéseket készített.
Keze az utolsó öltésnél kissé mélyebbre szúródott. Alex befejezte, de bűntudata
támadt, amiért fájdalmat kellet okoznia szeretett Janeé-nek. Újra megtörölte a
tünde sebeit, majd gondosan be tekerte gézzel. Gyengéden karjaiba kapta Jane-t
és át teleportált régi démon lakásuk oltárához. Egy hatalmas félhold alakú
oltár tele bonyolultabbnál- bonyolultabb írásjelekkel. Ráfektette a lányt. Ősi
könyveket kezdett bújni, de félszemét a mozdulatlan Jane-en tartotta.
***
Varlick a földre zuhant. Kristoff vörösen égő szemmel
torkánál fogva nyomta a kőfal maradványinak.
-
Végzel vele? Kérdezte felém sandítva,
szarkasztikusan. A csizmám szárához nyúltam és kivettem egy hegyes, éles tört.
Oda sétáltam Varlickhoz és felsértettem arcán a bőrt. Kristoff kardal a kezében figyelmeztette,
hogy ha hozzám mer érni egy mozdulattal, levágja hitvány fejét és folyóba
hajítja.
-
Ez csak a kezdet. Égett szememben a bosszúvágy,
de minden porcikám azt üvöltötte „ siess Jane-hez”. Vére végig folyt a kés
pengéjén. - Valami nem stimmel. Neked nem tűnt ez túl egyszerűnek? Kérdeztem
Kristoff-ot miközben Varlick arcában forgattam a tör hegyét. A penge
átlyukasztotta a hitvány arcbőrét és a nyakán keresztül kimeneti sebet ejtett. A
hitvány vicsorogva vért hányva nézett ránk, majd megszólalt:
-
Nem hiszitek, hogy egyedül vagyok? Köpte ki a
vérét. Kristoff gyors mozdulattal megfordult és harci pozíciót vett fel, még
mindig falnak támasztva a tehetetlent. Tündék vettek körül minket és íjjal a
kezükben halott szemmel tekintettek ránk. – Ők az én fegyvereim. Hányt újabb
véradagot. Kristoff rám nézett, majd bólintott. Én elkaptam a Tünde nyakát és
tovább tartottam azt. Kristoff felkapva kardját elindult az egyik tünde felé,
aki íjat szegezett neki. A démon kardjával elvágta az íj húrját és
elválasztotta a tünde fejét testétől.
-
Nézz bele egy kicsit a fejébe. Irányítsd!
Kiáltotta Kristoff miközben vagy öten vetődték rá.
-
Tudod, hogy nem tudom olyan sokáig tartani más
gondolatait, hogy végezhessünk velük.
-
Tudom, de az éppen elég lesz, ahhoz hogy hátra
szorítsuk őket. Mondta, majd újabb sérülést okozott.
-
Legyen! Zöld szemeimet sárgás füst váltotta fel.
Bele néztem Varlick gondolataiba és lebénítottam a mozgást. Elengedtem, majd
rohanni kezdtem a démonom felé. Szemeimben sárgás fény honolt. Lekaptam a
hátamra erősített pengéket, dobócsillagokat és neki hajítottam a levegőben támadó
tündének. Kristoff tovább vagdalta a tündéket, amikor éreztem, hogy valami eltalálja
a bokámat.
-
Jól vagy? Kérdezte aggodalommal miközben újabb
halottal bővítette a kupacot.
-
Igen. Azzal kirántottam a vesszőt a lábamból és
célba vettem támadómat. Zsebeimbe nyúltam és kikaptam belőle pár csillagot,
amit egyenesen a tünde homlokába vágtam. – Nem tudom tovább tartani. Elfogy az
erőm.
-
Vedd, át én elkapom a nyomorultat. Mondta és
száznyolcvanas fordulattal neki támadt az eszméletlen vezérnek. Átszúrta a
combjait ezzel a földnek szegezve a magatehetetlent. Utolsó Tündével álltam szemben, aki
túlságosan is emlékeztetet Jane-re. Egy pillanatra megdermedtem. Kristoff még
időben elkapta a felém repülő vesszőt, és egy éles pengével ajándékozta meg a
tündét.
-
Úristen! Még is mi ütött beléd, majdnem
megöletted magad. Kiabált velem Kristoff.
-
Sajnálom, Jane- re emlékeztetett. Nem tudom, mi
van velem elvesztettem a gyilkos tudatomat.
-
Ég veletek, még találkozunk! Törölte le a vért
az arcáról Varlick, majd egy kis vér öklendezés után nekem dobta a tört.
Elhajoltam és a földre ereszkedtem. Kristoff megpróbálta utolérni, de már
felszívódott.
-
Ilyen sebekkel nem juthatott messzire. Mondta a
démon.
-
Nekem elegem van a fogócskából, tudni akarom, mi
van Jane-el. Légy szíves vigyél hozzá. Estem Kristoff karjaiba. Ő csak
bólintott és már el is tűnt velem.
Először haza teleportált, de csak rumlit és vért láttam
mindenütt.
-
Hól vannak? Kérdeztem idegesen.
-
Nyugodj meg! Ha nem ide, akkor a régi lakásunkba
vitte.
-
Minek? Itt mért nem volt jó, mért kellet a föld
alá cibálni?
-
Van egy oltárunk, közel áll a halálhoz és a
szellemekhez.
-
Ezzel most megakartál nyugtatni? Mert, ha igen
nem jött össze. Tettem csípőre a kezem.
-
Nem. Nyugodj meg végre! Hozz gézt és gyógyszereket,
amire szükségünk lehet, Én hozok takarót és szárazruhát.
-
Rendben. Kirohantam a konyhába és kirámoltam a
fiókokat. Kipakoltam az orvosságokat és felmarkoltam az összes fertőtlenítőt és
bele dobtam egy dobozba. Kimentem a nappaliba és kiválogattam a földön heverő
bobozókból a használható gézeket és kötéseket. Kristoff épp vissza ért kezében
egy kis halom tisztaruhával.
-
Indulhatunk? Nézett rám kérdően a barna
szemeivel.
-
Igen! Mondtam és felkaptam a teli dobozt.
Alex fel-alá sétálgatott az oltár előtt, amikor
megérkeztünk, kezeit tördelte.
-
Jól van? Rohantam a félhold alakú oltár elé.
Jane sápadtbőre hideg és dermedt volt. Sebeit gondosan bekötőzték, de még így
is szivárogtak a sérülései. – Kristoff ide dobnál egy takarót, majd megfagy.
-
Persze…
-
Remélem, van ötletetek, hogy hozzuk vissza a
kómából. Hadarta idegesen Alex. – Hól vannak azok a rohadt angyalaid?
-
Ide- oda teleportálok, szerinted olyan könnyű
bemérni merre vagyok éppen az adott időpontban. Ordítottam.
-
Elég! Lenyugodni. Inkább találjunk ki valami értelmeset
ahelyett, hogy széttépnétek egymást. Állt közénk Kristoff. – Nikol? Nézett a
szemembe. – Van valami terved?
-
Azt hiszem…de ahhoz nektek meg kell keresnétek
Josh-t. Mondtam miközben saját magammal vitatkoztam.
-
Rendben mi elő kerítjük Josh-t. Te mit fogsz
tenni? Kérdezte Alex izzó szemekkel.
-
Én elmegyek…
-
Veled megyek, nem hagyom, hogy bajba keverd
magad. Magarázott Kristoff.
-
Oda ahova én megyek, démon nem teheti be a
lábát.
-
Mégis mit
tervezel? Nézett Alex érdeklődve.
-
Vissza hozom az élők sorába Adam-et. Mondtam és
hátat fordítottam a csodálkozó démonoknak.
-
Ahhoz nagy áldozatot kell nyújtanod a mágusnak.
Nem hagyom, hogy hibát köves el. Mit akarsz cserébe adni? Ölelte át a vállamat
Kristoff.
-
Amit kér… Megfordultam, hogy a szemébe
nézhessek.
-
Adam? Alex kérdően nézett, majd ránézett a
szuszogó Jane-re. Mit tud ő segíteni?
-
Ő a Jane bátyja és jobb lesz mondanyiunknak, ha
itt van.
-
Kérlek, ne csinálj semmi veszélyest. Mondta
Kristoff és gyengéden megcsókolt. Csókja hosszas és szenvedélyes volt. Gyengéden
eltávolodott tőlem, majd egy szerelmes puszit nyomott a homlokomra miközben azt
suttogta.: - Kérlek, vigyáz magadra és
ne vállalj olyat, amivel átadod a lelked
annak a szívtelen anyádnak. Nézett hosszasan a szemembe. És homlokát az
enyémnek támasztotta.
-
Megértettem. Keressétek meg Josh-t … Szükségünk
lesz rá. Azzal kiléptem a kapun és szárnyra keltem. – Irány Legendavilág.
Mondtam magamnak.
A felhők között szállva éreztem a hideg szél lágy ölelését.
Tudtam, hogy nagy kívánságot fogok kérni a varázslótól, mégis Jane-re
gondoltam, nem törődve azzal, hogy mit óhajt tőlem a mágus.
-
Vissza hozom a testvéredet, ígérem… Azzal
leszálltam a Legendavilág kapuja előtt. – Rég jártam itt. Mondtam, majd
beléptem a beképzeltek országába. A keskeny utcákon sétálgató lények megvetően
bámultak rám. Én gyilkos pillantással haladtam végig a macskakövezett téli
utcán. A varázsló otthona már messziről észrevehető volt. A bejárat vöröses
lámpásokkal volt díszítve, amik lassan himbálóztak a lágy szélben. A magas kapu
tetejére egy gyémántokkal kirakott szélcsengő csilingelt. Az épület falai
nap-sárga hatást keltettek a havas tájban. Kopasz fák helyett mágikusan kékes
fényben zöldellő levelek dülöngéltek a téli szélben. A kapu kitárult előttem,
majd becsukódott. A levegőben lehetett érezni a fekete mágia hívogató erejét.
Az ajtóban álltam épp kopogtam volna, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt
előttem. Bentről megcsapott a meleg levegő és a füstölő illata.
-
Tudtam, hogy egyszer újra találkozunk. Mondta
háttal, majd rám tekintett. – Gyere beljebb. Száját vészjósló mosolyra húzta.
-
Segítséget szeretnék…
-
Nem kell folytatnod, már tudtam, mért keresel
fel engem, de tudnod kell, hogy az amuletted nem ér annyit, hogy egy halottat
vissza hozzak. Borsos árat fogsz érte fizetni előbb vagy utóbb. Nevetett, majd
becsapódott mögöttem az ajtó.
-
Tisztában vagyok vele, de megéri. Mit kérsz
cserébe? Sóhajtottam a várva várt
kérdést.
-
Mit adnál nekem? Kérdezte ördögi grimasszal. Ha,
azt kérem add nekem szerelmed érzéseit oda adnád, mennyit ér neked az a lány?
-
Azt kívánsz, amit akarsz. Szívem összeszorult
mondatom hallatán. Csak Kristoff-ot ne…
-
Most nincs szükségem ilyesmire.
-
Mire? Kérdeztem a titokzatos férfit.
-
Megtarthatod szeretett démonod. Mondta, majd
felállt a székből és az egyik szekrényben kezdett kotorászni. Elővett egy díszes
kést és a kezembe nyomta. – A véredet kérem egy pár tolladdal. Mondta és neki
támaszkodott az íróasztalnak.
-
Mért van erre szükséged. Értéktelen.
-
Egy tudatlannak nem, de a nagyapád vérvonalát
hordozod magadban. A legerősebb őrző angyal vére kering valamilyen szinten
benned. Igaz meg buktál és kitaszított
lettél, de a véred az marad, ami volt. Egy nemi származású angyal vagy.
-
Mire készülsz?
-
Egy üvegcse vér néhány toll és többet tudok meg
nagyapádról. Legyen elég ennyi.
-
Rendben áll az alku. Néztem határozottan a
mágusra. Tudom, hogy ezzel elszabadítom a poklot, de Jane fontosabb holmi sznob
tündéreknél.
-
Itt ez a kis üveg töltsd meg vérrel még néhány
tolladat kitépem. Szó nélkül elvettem a mintás üveget és felé tartottam a
kezemet. A késsel felvágtam a puha bőrt. A vörös vér végig folyt a kezemen
egyenesen a tálba.
-
Megkapta, amit akart most kérem a varázslatomat.
Hátat fordított, gondosan bezárta a véres üvege és a polchoz sétált. Levett egy
pár színes bugyborékoló folyadékot némi szárított növényt és egy tálba öntötte
azokat. Valamit kántált hozzá, majd lilás füst keletkezett a kezei között és
összezúzta a tál tartalmát. Egy urnába öntötte a száraznak tűnő érdekes port és
átnyújtotta. És ismét kántáli kezdett valamit latinul. Sajnos a latintudásomat
mára nagy részét elfelejtettem ezért csak a mondat végét értettem. – „Térj
vissza segítsd a húgodat.”
-
Ad át egy tündének és keresd meg a nagymamád
naplóját, abban megtalálod a varázsigét. Ne feled csak akkor térhet vissza, ha
követitek a nagymamád utasításait a vershez.
-
Köszönöm. Mondtam és az ajtó felé vettem az
irányt, ami kitárult. Vissza fordultam és bólintottam a mágusnak, majd a felhők
felé emelkedtem.
Alex és Kristoff nagyban vitáztak, amikor megérkeztem. Josh
Jane-t figyelte, aki mozdulatlan hevert az oltáron mellet minden féle varázs
bigyóval.
-
Nikol! Mi történt veled? Csupa vér és heg vagy.
Nézett rám elcsodálkozva Kristoff.
-
Hagyd, rendbe jövök. Oda dobtam az urnát
Josh-nak, aki meglepetten kapta el. – Tartsd biztonságban még vissza érünk. Sok
dolgunk van még. Néztem az eszméletlenül heverő lányra. – Kristoff
megkérhetlek, hogy vigyél haza, meg kell keresnem a nagymamám naplóját. A démon
csak bólintott és kézen fogva eltűntünk. Alexet és Josh-t ott hagyva
kérdéseikkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése