2. fejezet / Telepaták

Régi sebek  

„ Az igazsággal a baj az, hogy nem hazudik, a tévedéssel a baj az, hogy igaza sosincs… A békével a baj az, hogy nem fog harcolni, a szerelemmel a baj az, hogy vak mindig… A könnyekkel a baj, hogy megszáradnak, s a hit bajai megsiratnak. ”

Thousand Foot Kruch - Already Home

Sharon zavarodottan állt Raven ágya felett. Mire gondolt az az ember? Mit tud ez a lány, ami oly hatalmas veszélyt jelent az emberiségre? Sharon végül vállat vont, és kiment a szobából. Bólintott az őrnek, hogy mennyen vissza a szobába. A férfi belépet az ajtón, majd halkan becsukta maga mögött azt. Sharon felment az emeletre, ahol összekészítette az előadás darabjait.

-          Oh… Sharon. – Lépett be a szobába Robert, a Mások egyetlen ember szövetségese. –Már mindenütt kerestelek. –Mosolyodott el, majd mikor meglátta a lány arckifejezését elbizonytalanodott. Sharon kifejezetten utálta a fiút, jobban, mint a többieket. Egyszerűen nem volt hajlandó megbízni a fajtájában.   

-          Miért kerestél? –Nézett fel papírjai közül a lány.

-          A tanács megszavazta, hogy te készítsd fel az újakat… - Halkult el Robert.

-          Én? Nekem most a katonákhoz kell mennem. Ideje támadni.

-          De…

-          Nem! Erről én döntök Láttam és átéltem azokat a dolgokat, amiket tesznek az emberek, velünk és másokkal. Éppen itt az ideje, ideje lázadni, harcolni! –Égett a tűz Sharon szemeiben, a harag mindazok iránt, akik miatt most ott tart ahol. Raven sebeit látva betelt nála a pohár.

-          Erről most… nem te döntesz. De szép kis beszéd lesz ebből. –Tette zsebre kezeit a fiú.

-          Mikorra kell mennem? – Adta fel Sharon.

-          Most azonnal. –Húzta mosolyra szájár Robert. Sharon csak ledobta papírjait majd kabátját felkapva kiviharzott az irodának berendezett szobából. Lerohant a lépcsősoron, le a kertbe, ahol egy sereg újonc beszélgetett.   

-          Na, figyelem! Vagy velünk vagytok vagy magatok. Most körbe vezetlek titeket és megválaszolom pár kérdésetek. Szóval, most vagy soha. –A tömeg tovább dumált, észre se véve a lányt. Sharon, várt egy pillanatot, majd egy elegáns mozdulattal előkapott egy kést. Majd az egyik nagyszájút fejbe dobta vele. A tömeg megnémult. Mindenki ijedten figyelte a haldokló eszméletlen fiút a földön.  –Na, végre ide figyeltek, most kérdezzetek… - Egy lány emelte magasba a kezét.

-          Ezt… Te csak úgy megteheted? – Mutatott a fiúra a füvön. A kép hirtelen elhomályosodott. A fiú már nem volt ott. Mindenki elképedten bámulta a halványodó Sharont, aki szinte már nevetett rajtuk. A lány eltűnt. Majd előkerült a halottnak hitt fiúval a semmiből. A tömeg elképedten bámult a zavarodott fiúra.

-          Na, szóval. Most már végre figyeltek rám. Úgy tehetem meg, hogy képes vagyok kijavítani. Tudok utazni az időben. – Sharon hátat fordított a figyelő szempároknak. – Akkor kövesetek, körbe vezetlek titeket. – Végig haladtak a kert mentén. a tömeg bámészkodott, nézték a fákat, ahogy az égbe csapnak, a lassan kopaszodó ágaik. Körbe néztek a haditermeken, ahol néhány katona épp késpárbajt vívott. Az egyik biccentet Sharon-nak, majd folytatta az edzést. Ahogy haladtak az épület felé, elhaladtak egy emlékmű mellett. Sharon felfigyelt a hangos kérdésekre. Ennyién meghaltak? Mi ez az egész? Az emberek nem tehettek ilyeneket! A lány szembe fordult a csoporttal. Hallgatta a beszélgetést.

-          Öhm, Elmondanád, hogy pontosan miért is állunk háborúban az emberekkel? Az ide vezető úton elfogták két társunk. Akik azóta, se tértek vissza. – Mondta alig hallhatóan az egyik lány.

-          Mi is az egyéni erőd?

-          Nekem? –A lány szinte remegett, hangja gyenge és túl világi volt. –Hatalmamban áll befolyásolni másokat, illetve rávenni pár dologra őket.

-          Ja! Engem bármikor rávehetsz bármire, ha ledobod azt a rongyot magadról. –Nevetett fel az egyik srác.

-          Kuss legyen! – Emelte fel hangját Sharon. – Ez egy remek képesség és egyben könnyen fejleszthető is.

-          Mi köze ennek a háborúhoz? – Lépett elő egy szemüveges fiú. Szemi hidegsmaragd zöldben pompáztak, haját megborzolta a szél. –Azt mondta válaszol, a kérdéseinkre. - Megigazította a szemüvegét és még közelebb lépett Sharon-hoz. A lány állta a tekintetet. –Mi erre vagyunk kíváncsiak. – A lány sóhajtott egyet. Majd lángra kapott a tűz vörös szemiben.

-          Mi a neved?

-          Jeremy Scot.  –Felelte röviden a fiú.

-          Nos, Jeremy. Ha erre vagytok kíváncsiak, jobb ha kerítek erre valakit nektek.

-          Miért? –lépett még közelebb. –Sharon hátat fordított.

-          Mert, gyűlölöm az összes embert ezen a földön. Mindezért, amit tettek. Én nem a legendákat mondanám el nektek, hanem a valóságat. És akkor mindannyitok elmenekülni innen. De, hogy ne maradjatok mese és történet nélkül. Ide hívom Noah-t, majd ő felel nektek. –Fordult szembe a fiúval, egészen közel. A fiú megtántorodott, hátrébb lépett. –Legalább a dolgomat végezhetem. – Azzal Sharon megfordult és otthagyta a meglepett társaságot.

***

Noah a lépcsőn ücsörgött, zenét hallgatott. Nem igaz, hogy ennek soha nincsen semmi dolga! Morgott magában a lány, majd szó nélkül megállt a fiú előtt. Várva, hogy vissza térjen állom országból.

-          Ohh.. Sharon? Mióta álldogálsz itt? - kapta fel a fejét, Noah.

-          Csak most jöttem. Lenne számodra egy…

-          Csak nem magához tért Raven? – Ugrott talpra a fiú.

-          NEM tudom, még nem. – Morogta a lány, most se tudta befejezni, amit akart. Mint általában.  –Ahogy mondani akartam, lenne számodra egy kis feladat.

-          Igen? És mi lenne az? –Vonta fel egyik szemöldökét Noah.

-          Az újoncoknak mesélj, hogy miért állunk háborúban.

-          Áhh, már megint itt tartunk… Ismét nem vagy hajlandó azt a mesét mesélni, amit mindenkinek tanítottak.

-          Mert én tudom az igazat. Tudom milyenek azok. És nem vagyok hajlandó őket, elfogadni. – Fordított hátat a lány. Noah megakarta érinteni a vállait, de Sharon lerázta. – Én megyek a katonákhoz, ma még sok dolgom van. Nem hagyom, hogy elgunnyadjanak.

-          Akkor én meg elmondom nekik azt, amit te nem. –Lépett a lány mellé. Robert rohant feléjük.  

-          Raven… - Kapkodta a levegőt.

-          Mi van vele? – csillant fel Noah szeme.

-          Megszökött…