13.fejezet / Telepaták

Fenyegetés

„ Ha ismered az ellenséged és saját magadat, nem kell aggódnod a következő száz csata kimenetelétől. Ha ismered magad, de az ellenségedet nem, minden győzelmed ugyanakkor a vereséged is lesz. Ha nem ismered magad és az ellenségedet sem, minden csatád során visszavonulót kell majd fújnod.”

Sabaton- The art of war

Sharon:

A cella elcsendesedett Raven után kivonult mindenki, csak én Daniel és Noah maradt. Ritkán, vagy fogalmazhatnék úgyis, hogy soha nem láttam ilyen állapotban a bátyám. Magatehetetlenül és dühösen. Mindig is hidegvérrel és kimértséggel állt mindenhez. Noah értetlenkedve keresete a tekintetem.  Tudtam, nem soká számon kér és mesélhetem el, neki ezt az egészet. Daniel mellém kuporodott, majd szorosan átkarolt.

-          Mond, hogy nem ő az a fiú, akiről meséltél? – Súgta mérgesen.  

-          Isten ments! Ő Noah, hogy i mondjam olyan….

-          Öhöm… Én még itt vagyok… Szóval milyen is? – Nézett szúrós szemekkel rám a fiú.

-          Had mutassalak be titeket egymásnak. – Grimaszoltam. - Noah, ő a bátyám, Daniel Bells. – Daniel felállt majd kimérten, a fiúhoz lépet.

-          Nagyon örvendek. Örömmel,  hallom, hogy nem mászol a húgomra.

-          Tessék? Am… én is örülök… És nem köszi nem az én esetem.

-          Azt mondod nem szép, a húgocskám, hogy csúnya?

-          Én ilyet nem mondtam! – Védekezett Noah. – Igazán szép és tehetséges a dolgában.

-          Daniel! Ne szedd már szét…

-          Tudod, hogy csak ugratom… Az előbb mondta, hogy nem vagy az esete. Amúgy meg lerí róla, hogy Raven-ért van oda.  – Fordult felém a bátyám, mosolyogva.

-          Én!  Ilyet nem ….

-          Jaj, hagyjad Noah… családi vonás, hogy átlátunk az embereken.

-          Nem kedvelem az őskori családod! Inkább mond már el, hogy miért tűntél el, hogy és mi volt ez az egész…

-          Ah…  Ülj le hosszú lesz. A saját erőm ismered… nos, mi ezt kicsit kiforgattuk. És így vagyok itt.  Eredetileg a múltból származom, de a bátyám egy teljesen tökéletes testet alkotott nekem itt a jelenbe. Így itt és ott is létezem, de mivel csak az egyik idősikon lehet egyszerre mozogni, így az adott test, ami nincs „birtokolva” egy olyan kóma szerűségbe esik, amiből jó esetbe nem lehet visszahozni, még a test birtoklója úgy nem ítélkezik felette.  

-           Akkor ezért nem lehetett a tudatoddal kommunikálni! – Világosodott meg Noah.

-          Pontosan. De most már nem tudunk visszamenni, lényegében visszatoloncoltak ebbe az időbe. Illetve én visszatudok menni, de csak az erő miatt…

-          Hát, erre ne vegyél mérget… Valami olyasmit hadováltak, hogy a bátyád ember lesz és te is azzá válhatsz.

-          NA nem! Előbb ölöm meg magam, nem leszek egy köztük.

-          Sharon, ülj le… ne erőlködj, egy pár napig nem lesz erőd, ha egyáltalán visszakapod.

-          Nem Daniel. Nem, nem leszek a gyilkosaid népe, nem leszek az…. Én … nem… - Könnyek folytok le az arcomon, meghalok, ha a gyilkosok népéhez fogok tartozni…Nem! Miért nem hagytak békén ott, ahol voltam, mit akarnak ezek tőlem… Mit? Csak gyűltek a kérdések, hallottam, hogy Daniel beszél, de fel se fogtam, csak a hangot hallottam, a hangot, ami ott van ahányszor ember áll szembe velem. De most én vagyok az ember. Kinyitottam a szemem… Daniel karjaiban feküdtem, a hajamat simogatta, mint rég. Próbált megnyugtatni. hirtelen elnyomta egy hangot valami, pontosabban valami. Logan hangja, Istenem még a hangja is beképzelt és nyálasan csábító…   - Sharon, hallasz? Rohanok hozzád! – A mondatott hallván lefagytam, végül arra eszméltem, hogy kattan a zár és beront rajta ő…

-          Most már hallak, Raven mondta, hogy miért tűntél el, mond, hogy jól vagy?! – Daniel, méregetve nézte Logan-t. A fiú, aggódott értem? Hirtelen ismét elborult az agyam. Logan a földre rogyott. Noah és Daniel kérdően nézte, ahogy rátámadok. Ketten ugrottak utánam, hogy megfékezzenek!

-          Takarodj a fejemből, te rohadt áruló. Ne kerülj a szemem elé, és ha a hangod meghallom a gondolataimba, vagy bárhol. Én az életemre esküszöm, hogy kivésem abból a beképzelt pofádból azt a két szép szemed!  - Logan arcát fogva elhagyta a cellát.

-          Azt hittem tetszik neked?

-          Nem, és nem érdekel, de kotródjon a közelemből… Hála neki, most minden tönkre ment, és foglyok is vagyunk! Ráadásul, a bátyám ember…

-          És most utálsz emiatt?

-          Nem, de nem foglak tudni megvédeni és ez magában is rossz… Ez nem az a világ Daniel, már nem az… Talán soha se volt az a világ, amiről álmodtál!